Végrehajtás

Adóvégrehajtás menete: hogyan jut el az ügy a végrehajtásig?

Adóvégrehajtás menete: hogyan jut el az ügy a végrehajtásig?

A legtöbb vállalkozás számára az adóvégrehajtás jelenti azt a pontot, amikor egy adóügy már közvetlenül veszélyezteti a működést. A NAV ilyenkor már nem csupán megállapítja a fizetési kötelezettséget, hanem megkezdi annak kikényszerítését is, ami akár bankszámla-zároláshoz, követelésfoglaláshoz vagy vagyontárgyak végrehajtásához vezethet.

Fontos azonban tudni, hogy a végrehajtás nem egyik napról a másikra következik be. A végrehajtás előtt az ügy jellemzően több eljárási szakaszon is áthalad. Ezekben még lehetőség van a NAV döntéseinek vitatására, jogorvoslat benyújtására vagy a tartozás rendezésére, így sok esetben maga a végrehajtás is elkerülhető. Ebben Bővebben »

Adóvégrehajtás – mit kell azonnal intézni?

Adóvégrehajtás és NAV levelek a postaládában – mit kell azonnal intézni?

Az adóvégrehajtás minden vállalkozás számára stresszes, főleg ha váratlan NAV levelek érkeznek. Ezek a levelek nemcsak fontos információkat tartalmaznak, de gyakran azonnali intézkedést is igényelnek, miközben a határidők rövidek, a jogkövetkezmények pedig kifejezetten súlyosak lehetnek.

Egy elfelejtett határidő vagy félreértett jogszabály komoly pénzügyi és jogi következményekkel járhat. Különösen akkor, ha a NAV már végrehajtási szakaszban jár. Ebben a cikkben gyakorlati szempontból mutatom meg azt, mit érdemes gyorsan elintézni, ha adóvégrehajtással kapcsolatos, váratlan NAV levél érkezik a postaládádba.

Bővebben »

Végrehajtás alatt áll a céged? 5 dolog, amit azonnal lépj meg!

Végrehajtás alatt áll a céged? 5 dolog, amit azonnal lépj meg!

Ha a vállalkozásod végrehajtás alá kerül, az komoly likviditási és működési problémákat okozhat. A NAV, vagy más hatóság által indított végrehajtási eljárás során zárolhatják a bankszámládat, lefoglalhatják a készleteidet, és akár a működésedet is ellehetetleníthetik.

Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy azonnal cselekedj, és ne hagyd, hogy a helyzet tovább romoljon. Az alábbiakban bemutatom azt az öt legfontosabb lépést, amit meg kell tenned, hogy minimalizáld a károkat és megőrizd a céged jó hírnevét és jövőjét.

Bővebben »

Go to Top